HTML

elevenmertek

hétköznapi, embereket érdeklő, érintő közérdekű témákról amivel találkozom magam is

Friss topikok

Címkék

Hadbíróság elé állítják a Wikileaks-szivárogtatót :Bradley Manning közlegényt

2012.01.13. 15:14 elevenmertek

Bradley Manning közlegény, aki információkat és titkos dokumentumokat küldött az oknyomozó portálnak, most már szinte biztosan katonai bíróság előtt felel tetteiért. A fiatal fiú az ellenség segítéséért életfogytiglant is kaphat.

NOL| 2012. január 13.

A hadsereg szakértői úgy döntöttek, hogy katonai bíróság elé állítható Bradley Manning közlegény, akit összefüggésbe hoztak a titkos iratokat kiszivárogtató, Wikileaks nevű oldallal. A vádpontok közt több ezer dokumentum hiánya és az ellenség segítése is megtaláhlató – ez utóbbiért életfogytiglant is kaphat, írja a BBC. Az ügyészek azzal is vádolják Manninget, hogy közvetlen kapcsolatban állt a Wikileaks-alapító Julian Assange-al is, szakértők pedig eskü alatt vallották, hogy több ezer titkos dokumentumot találtak egy Manning birtokában lévő adatkártyán.

A 24 éves közlegényt 2010 májusában tartóztatták le, előzetes meghallgatását pedig decemberben tartották. A meghallgatást tartó bíró végül úgy döntött: „ésszerű okunk van azt hinni, hogy a vádlott elkövette a vele összefüggésbe hozott vádakat” ezért általános katonai bíróságnak kell döntenie sorsáról. A végleges döntést azonban nem ő, hanem a Washingtoni katonai körzet vezetője hozza meg.

A Wikileaks honlapjára kikerült dokumentumok egyébként az amerikai katonaság történetének eddigi legnagyobb kiszivárogtatása. A felkerült dokumentumok közt van egy videó is a 2007-es helikoptertámadásról Irakban, melyben újságírók és civilek haltak meg, de további 250 ezer titkosított dokumentum is megtalálható ebben a témában, vagy 400 ezer másik az iraki háborúról. Ez utóbbiakból kiderül, hogy több ezer iraki civilt öltek vagy kínoztak meg a háborúban.

forrás: NOl

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elevenmertek.blog.hu/api/trackback/id/tr403542853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása