2012. május 08., kedd, 16:28 • Utolsó frissítés: 23 órája
Szerző: Kottra Kata
Kovács Attila hat hónapig élt hajléktalanként Budapesten. Ma már van lakása, de nem felejtette el korábbi tapasztalatait. A Menhely Alapítvány által szervezett rendhagyó városnézéseken nem az építészeti látnivalókra hívja fel a figyelmet. Azt mutatja meg az érdeklődőknek, hogyan fest Budapest belvárosa egy hajléktalan szemével - és hogy mi változott meg, amióta tilos az utcán lakni.
Senki sem tudja, hogy Budapesten pontosan hány hajléktalan él. A hivatalos statisztikák szerint körülbelül 1600 embert regisztráltak, de a szociális szervezetek azt állítják, ez a szám akár elérheti a tízezret is. A lakással rendelkezők közül alig tudja bárki elképzelni, hogy milyen hajléktalanként élni Budapesten. A Menhely Alapítvány ezért olyan városnézéseket szervez, amelyeken maguk a hajléktalanok mutatják be Budapestet a saját szemszögükből.
Kovács Attila harmadszor vezet érdeklődőket a belváros utcáin. Magáról nem sokat mesél, de annyit elmond: 52 éves, informatikus diplomája van, hat hónapig élt hajléktalanként Budapesten, "és ebben benne volt egy hosszú tél is". Ma már a Blokkban, egy zuglói művészeti központban bérel egy hangstúdiót, ott lakik. A Blokkban kapott munkát is, amiért egy kevés pénzt kap. Ezenkívül a hajléktalanok jogaiért küzdő, A Város Mindenkié nevű civil szervezetben aktív.
Önkéntesek
A sétán a Rotary-klub tagoknak mutatja meg Budapest belvárosát: a csoport egyetemistákból és fiatal munkavállalókból áll, akik egy workshop keretében egy hétig önkéntes munkával foglalkoznak: az előző nap többek között a Keleti pályaudvar közelében főztek ebédet hajléktalanoknak.
Kovács Attila a Deák téren kezdi az "idegenvezetést". A szépen renovált szecessziós homlokzatok nem érdeklik, ehelyett egy aluljáró mellett áll meg. "Sokáig ide húzódtak be a hajléktalanok az eső és a hideg ellen", ám ma ennek már nyoma sincsen - magyarázza. Mint mondja, 2010-ben kezdte el Tarlós István főpolgármester elküldetni a hajléktalanokat a metróaluljárókból. "Azt ígérték, hogy ezek az emberek ehelyett szállást kapnak éjszakai menhelyeken. De az igénylők számát délben 11 és 14 óra között mérték fel. Olyankor persze alig tartózkodik hajléktalan az állomásokon."
A rosszabb helyeken maradhatnak?
A magyarázás közben a forgalmas Károly körútról a csendesebb és sötétebb Gerlóczy utcába kanyarodik be a csoport. Éppen egy ingatlaniroda előtt áll meg Attila. "Ha valaha abba a helyzetbe kerülnétek, hogy az utcán kellene aludnotok, akkor mire figyelnétek?" - kérdezi a csoportot. Abban mindenki egyetért, hogy széltől és esőtől védett helyet kell keresni. De arról már eltérnek a vélemények, hogy jobb-e egy csoporthoz csatlakozni vagy egyedül maradni. Attila a fülkeszerű beugrókra mutat az utca másik oldalán. "Régen itt sok hajléktalan lakott, ma már nem." Sok fülke előtt rács van, "ez nem véletlen". Viszont az egyik beugróban egy kartonlap van, rajta egy kisszék - úgy látszik, nem mindenkit zavartak el.
nem költöztettek be hajléktalanokat. Attila szerint ez nem megoldás: "A kaszárnyák sokszor az erdő közepén vannak. Az nem elég, hogy az embernek fedél legyen a feje felett. Ételhez is kell jutnia például vagy alkalmi munkához. Ez a városban könnyebb."
Száműzött hivatal
Tovább megy a csoport a Városház utcába. Attila egy átjáróra mutat. "Még itt, a Főpolgármesteri Hivatallal szemben is évekig éltek hajléktalanok, pedig befúj a szél. De néhány lépésre innen, a Szervita téren van egy templom, és a templomok közelében adakozóbbak az emberek." "A korábbi polgármester, Demszky Gábor, egyszer télen azt mondta, hogy a városháza dísztermébe is beengedné szükség esetén a hajléktalanokat. Bár nem vagyok benne biztos, hogy a hideg márványpadló annyira kényelmes lett volna."
Továbbhaladva egy táblára mutat az egykori hajléktalan: eszerint a budapestiek a városházán intézhetik el ügyes-bajos dolgaikat. A hajléktalanokkal foglalkozó iroda viszont kint van a nyolcadik kerületben, ritkábban van nyitva és korábban zár. "Ez ellen nem lehet tiltakozni?" - kérdezi egy azerbajdzsáni résztvevő. "Az Európai Uniónál vagy valahol?" - Attila csak nevet a kérdésen.
Egy szerb résztvevő szerint a hazájában sokkal kevesebb a hajléktalan: "Ha valaki elveszti a lakását, akkor befogadják a rokonok." Azt sem érti, hogy a hajléktalanok miért nem költöznek vidékre, ahol zöldségeket, gyümölcsöket termeszthetnének a kertben. "De miből vegyenek házat meg földet?" - kérdez vissza Attila. "És miből éljenek addig, amíg megérik az első termés? Sokan gyárban dolgoztak, mielőtt az utcára kerültek. Ezek az emberek soha nem fogtak kapát a kezükben."
Egy magyar lány azt firtatja, hogy a rendszerváltás után megüresedett kaszárnyákba miért nem költöztettek be hajléktalanokat. Attila szerint ez nem megoldás: "A kaszárnyák sokszor az erdő közepén vannak. Az nem elég, hogy az embernek fedél legyen a feje felett. Ételhez is kell jutnia például vagy alkalmi munkához. Ez a városban könnyebb."
A séta a József Attila utcában ér véget, ahol az átjárókban található boltokban drága kristályvázákat és régiségeket árulnak. Mint mondta, itt is sokáig aludtak hajléktalanok, "és a bolttulajdonosok még örültek is neki: tudták, hogy éjszaka nem törnek be a boltjukba."
